Egerszalók és Környéke

Egerszalók:

Hőforrás, Sódomb

Egerszalók igazi nevezetessége a község déli részén a föld mélyéből (410 m-ről) feltörő hévízforrás, mely 65-68 °C-os. A domboldalon lefolyó víz 1200 négyzetméteres látványos mészkőlerakódást épített, ami Európában egyedülálló. A sódomb helyi védelem alatt áll, a fürdő építése után kiépített sétaúton lehet megközelíteni, sötétedés után a szivárvány színeiben pompázik.

Az egerszalókihoz hasonló sódomb csak Törökországban és az Amerikai Egyesült Államokban, a Yellowstone Nemzeti Parkban található.

Sódomb
Sódomb

Kaptárkövek

A falu határában kaptárkövek találhatók, melyek valószínűleg vulkáni utóhatások következtében feltört kovasavas meleg vizek hatására erősebben átkovásodott riolittufa maradványai. Bizonyos elképzelések szerint a kaptárkövek barlanglakásként szolgáltak, erre utalnak a kutatók által néhány helyen megtalált cserépedények is. Más helyen, egészen régi feljegyzések szerint az egerszalóki kaptárkövekhez hasonló riolittufa kúpok belsejébe helyezték hamvasztás után a Szent István korabeli forradalom elesett vezéreinek holttestét. I. Szent László király törvénykönyve alapján - mely megtiltja a fáknál, köveknél történő pogány áldozatokat - feltételezhető akár, hogy pogány oltárkőként szolgáltak a miocén korszak riolittufái. A legújabb kutatások nyomán a népvándorlás kora és az Árpád-kor mitológiai öröksége mutatkozik meg ezekben a fülkés sziklákban, melyek a hun-avar-magyar népesség ősi hitvilágával hozhatók összefüggésbe. A kaptárkövek gyakran ősi kultikus helyek voltak, néhány fülkében áldozati tárgyakat is találtak.

Kaptárkövek
Kaptárkövek

Barlanglakások

A falu déli részén (a Sáfrány utcában) riolittufába vágott barlanglakások találhatók, ezeket ma már lakás céljára nem használják. Ezeket a barlanglakásokat az 1800-as évek környékén alakították ki, a riolittufába faragták. A legtöbb lakásban konyha, alvóhely és istálló is ki van alakítva, sőt, a külső részeken a kutyáknak és a tyúkoknak is vájtak helyet. Estére az állatokat beterelték a barlang belső helyiségébe, kívülre rakták azokat az állatokat, amelyek sokat értek, belülre pedig az értéktelenebbeket, illetve a büdösebbeket, mint például a disznókat.A lakásokat még az 1960-as évek környékén is lakták, ma már azonban nem, legfőképpen népi bemutató helyiségeket, kézműves műhelyeket, népi kézművességet oktató termeket, boros pincéket, és egy tájházat láthatunk itt. A Bükkalján egyébként összesen 18 barlanglakásos település ismert, némely lakást ma is használnak például nyári konyhának.

Barlanglakások
Barlanglakások

Horgásztó

Egerszalók másik nevezetessége a Laskó-völgyi víztározó, melyet a horgászok csak egerszalóki horgásztónak ismernek az országban. A tavat 1982-ben építették a Laskó-patak felduzzasztásával. A tó funkciója a Laskó-patak lefolyásának szabályozása, árvízmentés. A több, mint 4.000.000 m3 víz egy 120 hektáros tóban összpontosul. A tó helyén mezőgazdasági művelési terület volt, ezért több helyen víz alatt bokrok, fák húzódnak, melyek kiváló életteret biztosítanak a halak, különösen a ragadozók számára. A tó közepén található a régi patak meder, itt a mélység 7 métert is elérheti.A tó átlagos vízmélysége 3 méter. A tó madárvilága igen jelentős. Az előforduló 217 madárfajból 171 védett, 28 faj fokozottan védett.

Horgásztó
Horgásztó

Turisztikai Információs Iroda

A turista információk mellett, a vendégeknek egy kellemes időutazásban lehet részük, ha megtekintik az épületben található tájszobát, illetve a babakiállítást. Szombat délelőttönként az iroda udvarán a termelői piacon vásárolgathatnak a helyi portékák közül.

3394 Egerszalók Széchenyi út 9. Nyitva tartás: H:9.00-13.00 K-P:9.00-16.00 főszezonban június 1 és augusztus 31 között 9.00-17-00 Sz: 08.00-13.00.

Turisztikai Információs Iroda
Turisztikai Információs Iroda

Egerszalóki Nosztalgia Fürdő

Nosztalgia strandfürdő három medencével rendelkezik, a víz hőmérsékletek: 36-37C, 37-38C és 38-39C fok.

Nyitva tartás:

Vasárnap-csütörtök 9.00 - 23.00 (medencezárás: 22:30-kor)

Péntek, szombat 9.00 - 1.00 (medencezárás: 00:30-kor)

Fürdő árak:

Egész napos felnőtt belépő 1 500,- Ft

Egész napos nyugdíjas, illetve gyermek (6-14 év) belépő: 1 200,- Ft

A jegyek egyszeri belépésre jogosítanak és a szauna használatát is tartalmazzák!
A belépés 6 éves kor alatt ingyenes.

Egerszalók Turizmus kártyával 10 % kedvezmény vehető igénybe a felnőtt, a gyermek és a nyugdíjas jegy árából.

Parkolási díj:

450 Ft/gépkocsi/nap

Ünnepi nyitva tartásról, aktuális árakról érdemes a honlapon tájékozódni: https://salirisresort.hu/nosztalgia-strand.

Nosztalgia strand
Nosztalgia strand

Saliris Resort

A fürdőrészleg jegyárai országos szinten is a legdrágábbak közé tartoznak, viszont a létesítményben összesen 17 medence található, amelyek együttes vízfelülete eléri az 1900 négyzetmétert.

Jelenleg egy felnőtt belépő 5 800 forintba kerül, egy gyermek belépő (3-14 év) 4 300 forint. A 65 év felettiek olcsóbb jegyet válthatnak, nekik ugyanez 4 800 forintba kerül.

Nyitva tartás:

Vasárnap-csütörtök: 10:00-20:00 (medencezárás: 19:30)

Péntek és szombat: 10:00-21:00 (medencezárás: 20:30)

Július 1 és augusztus 20 között minden nap: 9:00-21:00 
(medencezárás: 20:30)

Szaunavilág: 07:00 - 19:30

Külső rönkfa szaunák: 11:00 - 19:30

KÖTELEZŐ KARBANTARTÁSI MUNKÁLATOK

Tavaszi leállás: 2018. április 15-21 (zárás: április 15-én 20 órakor, nyitás: április 21-én 10 órakor).

Őszi leállás: 2018. szeptember 30-október 6 (zárás: szeptember 30-án 20 órakor, nyitás: október 6-án 10 órakor).

A fenti napokon a fürdő és a szálloda ZÁRVA TART!

A további jegyárakért, illetve a szezonális kedvezményekért érdemes a honlapjukra látogatni: https://salirisresort.hu/nyitvatartas-arak.

Saliris Resort
Saliris Resort

Fürdőház

Ez nem egy önálló fürdő, hanem a fürdő felé vezető út melletti szálloda fürdő részlege, melyet nem csak szállóvendégek használhatnak.

Három külső medencével rendelkeznek. Az ülőmedence fedett, 36-38 fokos termálvízzel, az úszómedence 28-32 fokos vízzel van töltve. Gyermek medencéjük csak a nyári szezonban üzemel, 10 éves korig használható. Finn és infra szauna, gőz kabin is a vendégek rendelkezésére áll.

A fürdőház nyitva tartása:

Hétfőn: 10:00 - 22:00 között

Kedd-Vasárnap: 08:00 - 22:00 között

Jegyárak

Napi jegy: 1.500 Ft/fő szaunával, gőzzel; Gyermek jegy: 1.000 Ft/fő

Fürdőház
Fürdőház
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el